BERKESDI HALASTÓ

Tóavató páros nyílt nevezéses Horgászversenyt rendezünk a Berkesdi halastavon ez év április 6-án (szombaton), 9 órai kezdettel.

A versenyre mindenki nevezhet, aki a 2019-es évre érvényesített állami horgászjeggyel rendelkezik!

Nevezési díj: 6000 Ft/csapat

IMG ad6698ff1afcca1a96efe6e8c1deefe2 V

5 mázsa feletti összfogás a nyitóversenyen

 

Április 6-án szombaton zajlott az első horgászverseny a Berkesdi halastavon. A szervezők már a nulladik napon nem várt, pontosabban nagyon-nagyon nem várt problémával kellett, hogy szembenézzenek, hiszen a tavaszi aszályos időszak ellenére, péntek délután elkezdett esni és este 9-ig el sem állt. A lehulló több mint 10 mm eső személyautók számára megközelíthetetlenné tette a tavat, így sebtében a közeli Szilágy településre tették át a találkozási pontot, ahonnan terepjárókkal és traktorral szállították be a helyszínre az elszánt versenyzőket.

Last Minute 6 órás Páros horgászverseny a Berkesdfishingen!

A versenyre mindenki nevezhet, aki a 2019-es évre érvényesített állami horgászjeggyel rendelkezik!
Nevezési díj: 10 000 Ft/csapat. A részvétel a nevezési díj befizetésével rögzül, mellyel elfogadásra kerül a helyi horgászrend és a verseny szabályzata.
A fizetés módjáról a jelentkezést követően e-mailben értesítjük, a minimum létszám elérése után.

A verseny minimum 10 csapat megléte esetén kerül megrendezésre!

20190406 009

Versenyszabályok:

a, A versenyen fejenként egyszerre 1 bottal, maximum 1 horoggal szerelt úszós vagy fenekező felszereléssel lehet horgászni, de a rajthelyen belül több felszerelés is készenlétben tartható.

b, Csapatonként 1 db minőségi pontymatrac vagy pontybölcső használata kötelező. Valamint kérjük a megfelelő méretű haltartó és pontyzsákok használatát.

c, A helyi horgászrend alapján fonott zsinór használata kizárólag horogelőkeként megengedett, kizárólag szakáll nélküli horog használható.

d, Etetés csak kézzel, etetőkosárral, spomb-bal, vagy csúzlival lehetséges! Etetőhajó használata tilos!

e, A mérlegelés a rajthelyen történik, addig azt a versenyző nem hagyhatja el.

f, Minden 8 kg feletti hal azonnali mérlegelésre kerül.

g, A verseny lefújása pillanatában a horgon lévő hal beleszámít a versenybe, ha a verseny lefújását követő 10 percen belül megmerítésre is kerül!

Díjazás
A horgászhelyek 3 vagy 4 szektorra lesznek bontva, létszámtól függően. A párosok 1 horgászhelyen egymás mellett fognak horgászni. A dobogóra a szektorok legjobbjai állhatnak fel.

A díjazás a résztvevő csapatok számának függvényében növekedhet.

1. Hely:          Serleg+ 30.000Ft értékű vásárlási utalvány
2. Hely:          Serleg+ 20.000Ft értékű vásárlási utalvány
3. Hely:          Serleg+15.000Ft értékű vásárlási utalvány
Legnagyobb hal: Kupa+5000Ft értékű vásárlási utalvány.

A helyezetteken felül kisorsolásra kerül 3db 12 órás és egy db 24 órás horgászjegy a Tógazda felajánlásával!

A verseny tervezett programja:

07:15-07.45-ig Érkezés, regisztráció.(Érkezéskor kérjük a horgászokat, a rajthelyek pontos kitűzése miatt haladéktalanul regisztráltassák magukat)

07.45 Megnyitó, rajthelyek sorsolása

8.00 Rajthelyek elfoglalása, felkészülés

08.45 Jelzés az etetés megkezdésére

09.00 Jelzés a verseny kezdetére

09.00–15.00 Verseny

15:00–16.00 Mérlegelés a rajthelyen

16:15-16:30 Eredményhirdetés

16:30-tól Közös étkezés

A záró étkezést a versenyre nevezetteknek ingyenesen biztosítjuk!
Nevezéseket korlátozott számban (20 csapat) tudunk fogadni 2019.július 31-ig, illetve a létszám erejéig.

Nevezés kizárólag e-mailen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

További információ telefonon Selmi Bálintnál (+36-30/311 -8115), vagy a horgásztónak címzett Facebook üzenetben. Minden esetben vissza fogjuk igazolni a nevezést, kérjük csak a visszaigazolt nevezést fogadják el véglegesnek.

24 órás pénzdíjas verseny

 

24 órás nyílt nevezéses Horgászversenyt rendezünk a Berkesdi halastavon ez év június 22-23-án (szombat, vasárnap), 10 órai kezdettel.

A versenyre mindenki nevezhet, aki a 2019-es évre érvényesített állami horgászjeggyel rendelkezik!

Nevezési díj: 20 000 Ft/csapat

A horgászhelyeknél sátorozási lehetőség nincs, a kísérőknek szállást a tóparti faházakban tudunk biztosítani. Parkolási lehetőség a gépjárműveknek megoldott, kijelölt helyen. A szombati napon meleg egytálétel ebédre és sült kolbász, hurka vacsorára térítés ellenében van lehetőség. (1000 Ft/fő) Nevezésnél a szállás és étkezési szándékot kérjük jelezni. 

005

Versenyszabályok

a, A versenyen fejenként egyszerre 2 bottal, maximum 2 horoggal szerelt úszós vagy fenekező felszereléssel lehet horgászni, de a rajthelyen belül több felszerelés is készenlétben tartható.

b, Csapatonként 1 db pontymatrac vagy pontybölcső használata kötelező

c, A helyi horgászrend alapján fonott zsinór használata kizárólag horogelőkeként megengedett, horogként kizárólag szakáll nélküli horog használható.

d, Etetés csak kézzel, etetőkosárral, spomb-bal, vagy csúzlival lehetséges! Etetőhajó használata tilos!

e, A verseny végén a mérlegelés a rajthelyen történik, addig azt a versenyző nem hagyhatja el.
A mérlegelés a verseny folyamán folyamatos lesz a halak védelme érdekében.

f, Értékelésre kizárólag az 5 kg testtömeget meghaladó halak kerülnek. (fajtól függetlenül)

g, A verseny lefújása pillanatában a horgon lévő hal beleszámít a versenybe, ha a verseny lefújását követő 10 percen belül megmerítésre is kerül!

 

Díjazás

A horgászhelyek 3 szektorra lesznek bontva, a párosok 1 horgászhelyen egymás mellett fognak horgászni. Díjazásra a szektorok első helyezettjei kerülnek.
Abszolút első díj: 100 000 Ft (A szektorgyőztesek közül a legtöbb halat fogó csapat)
Abszolút második díj: 50 000 Ft (A szektorgyőztesek közül a lmásodik egtöbb halat fogó csapat)
Abszolút harmadik díj: 25 000 Ft (A szektorgyőztesek közül a harmadik legtöbb halat fogó csapat)

 

A verseny tervezett programja:

07:00-07.45-ig Érkezés, regisztráció

(Érkezéskor kérjük a horgászokat, a rajthelyek pontos kitűzése miatt haladéktalanul regisztráltassák magukat)

07.45 Megnyitó, rajthelyek sorsolása

08.00 Rajthelyek elfoglalása, felkészülés

09.00 Jelzés az etetés megkezdésére

10.00 Jelzés a verseny kezdetére

2019. 06.22-10.00–2019. 06.23-10.00 Verseny

10.00 Verseny vége

10.00–11.00 Mérlegelés a rajthelyen

12.00-tól Térítésmentes ebéd a főmólónál

13.00 Eredményhirdetés

A vasárnapi búcsúebédet a versenyre nevezetteknek ingyenesen biztosítjuk!

 

Nevezéseket korlátozott számban (15 csapat) tudunk fogadni 2019. június 20-ig, illetve a létszám erejéig.

Nevezés kizárólag emailen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. További információ telefonon Kiss Gábornál (70/771-1704), vagy a horgásztónak címzett Facebook üzenetben. Minden esetben vissza fogjuk igazolni a nevezést, kérjük csak a visszaigazolt nevezést fogadják el véglegesnek. A visszaigazolás után a nevezési díj 50 %-át kérjük előlegként átutalással rendezni.

A hétvégén megrendezésre került tavunk idei utolsó megmérettetése, melyen 23 páros vett részt, azaz teltházzal vágtunk neki a napnak.

IMG 20191019 071225 resized 20191021 050525047
Nagy örömünkre az időjárás kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütésben és enyhe időben horgászhattunk, melyet mérsékelt szél kísért.
Minden páros időben megérkezett, így csúszásmentesen zajlott az eligazítás és a helyhúzás egyaránt. Minden szektorban ültek tapasztalt, rutinos horgászok, tudtuk nem lesz könnyű verseny. Társammal a középső szektorba sorsoltunk,  a velünk szemben ülő többszöri dobogós párossal küzdöttünk a jó helyezésért.

IMG 20191019 080602 resized 20191021 050523043
Mi egy tartalmas alapozó etetéssel kezdtük a versenyt. A pontyok hamar ráálltak az apró magvakra és pelletekre, melyet egy gyönyörű 9,4 kg-os példánnyal koronáztunk meg, de sajnos ez is kevésnek bizonyult.

IMG 20191019 115030 resized 20191021 050525759
Ellenfeleink rövid távolságon nagy pontossággal horgásztak, elsősorban fehérhalra, melyet akkor is tudtak fogni, mikor mindenki szenvedett és az elmaradt pontykapásokon gondolkozott. Talán kulcsfontosságú volt az élőcsali,  melyet mi is otthon hagytunk. Ők voltak a P&C Feeder Team, fogásuk 55,4kg! A csapat tagjai: Pataki Zoltán és Czving Ágoston.  Ezúton is szeretnék gratulálni nekik!

IMG 20191019 120150 resized 20191021 050527571

IMG 20191019 120958 resized 20191021 050524386

IMG 20191019 142807 1 resized 20191021 050526623
A mélyvízi szektor ismét nem a halbőségről volt híres, ámbár itt került horogra a verseny legnagyobb hala, egy 9,6 kg-os amur, melyet Horváth Károly tudhatott magáénak. Ebben a szektorban versenyzett még Tóth Csaba- Späth Róbert páros, kiket szintén a fehérhal segített fel a dobogó legalsó fokára. Csaba egyszemélyben fogott több mint 35 kg-nyi kárászt, míg társa elsősorban a pontyokat kergette.
Összfogásuk: 52,2 kg volt. Gratulálok nekik, biztosan pörgős horgászaton vannak túl!

IMG 20191019 151320 resized 20191021 050523707

 


A sekélyvízi szektorban ezúttal elmaradtak a nagy csaták. Az akadós  részen ülő Random Feeder Team tagjai ( Hrubos Viktor, Dalmady Attila) magabiztos, pontos, kitartó horgászattal besöpörték az első helyet. Fogásuk 68,6 kg volt. Nagy gratuláció nekik is!

IMG 20191019 155141


A nap természetesen egy közös étkezéssel zárult, illetve késő estig tartó horgászattal. Aktuális ajánlatunk keretében az éjszaka folyamán Novák Ákost egy gyönyörű 18 kg feletti tőponttyal hozta össze a sors.
Köszönöm mindenkinek, aki velünk tartott a nap folyamán!

IMG 20191019 163923

IMG 20191019 163457

IMG 20191019 163547

IMG 20191019 163630



A tárgynyereményekről az Energofish Kft., az utalványokról a  Rácvárosi horgászbolt gondoskodott.
Remélem jövőre sokakkal újra találkozunk, ígérem, hogy változatos megmérettetésekkel folytatjuk a következő szezont!

Selmi Bálint, főszervező, a Rácvárosi Csipeszesek Team tagja

2. oldal / 2